a Nő? a Nő! a Nő.

Elvándorlás – képzelt jelenet, Pisaban-



“Mindig, amikor erre járok, elmegyek a toronyhoz és a dómhoz. Piazza dei Miracoli. Még a neve is gyönyörű és tökéletes, a csodák tere. Tetszik a parkja, mindig megrökönyödöm, hogy az a torony tényleg milyen ferde, és rendkívül szórakoztató az a sok hülye turista, akik pózolnak a fényképezőgépek előtt.

Megyek egy kört, kisétálok a dómnál a parkból, elmegyek a temető mellett és bevetem magam a belvárosba.

Van egy hely, egy eldugott utcában, a via San Pietro-ban, ahol isteni finom vörösbort mérnek.
Akármilyen napszakban is járok Pisában, mindig kikérek egy kis kancsónyit és egy cigi társaságában elfogyasztom.
Nem siethetek annyira, hogy erre ne legyen időm.

Utána rendszerint elsétálok a piac mellett, ahová sosem tudom megállni, hogy ne menjek be. Aztán át a hídon és vagy a vasút, vagy a buszállomáson kötök ki végül.

Pisát mindig szomorúan hagyom el, mivel a függetlenségem és a szabadságom utolsó színtere, innen indul a gép, vagy ide érkezik, az utolsó hely, ahol úgy érzem, hogy nyaralok, nem pedig dolgozni megyek, vagy épp haza tartok látogatóba.

Szóval Pisaból, Pistoiaba az út, réveteg álmodozással telik.

Általában arról álmodozom, hogy hazamegyek, ritkábban pedig arról, hogy egyszer találok egy normális, jól fizető munkát itt Olaszországban és bármilyen is az a munka, 8 óra után hazatérhetek az otthonomba, és nem is gondolva a melóra, találkozhatom a barátaimmal, vagy megihatok egy pohár bort, és a hely szépsége, majd úgyis kárpótol azért, hogy olyan munkát végzek, amit otthon Magyarországon nem csinálnék meg. Most ugye nem megyek haza a munkahelyemről, hiszen a munkaadó családdal lakom.

Hazavágyom. Még innen is, a Piazza dei Miracoli közepéről.


Én nagyon nehezen hagyom magam mögött a családomat. Hiányoznak a testvéreim, az édesanyám, a nagyszüleim, a Tisza, a Duna, Pestről nézni Budát, Budáról nézni Pestet, a Fővám téri csarnok, a lángos, a budapesti, éjszakai pezsgés, amihez sehol nincs fogható a világon.

Itthon mindig csak a siker sztorikról lehet hallani, ezért meg sem értik, ha hazajössz: “lakást kaptak németben”, “havi 2300 fontot keres és az itthon élő anyja után is kapja kint a segélyt”.

Egy ismerős ismerősének az ismerősével az történt, hogy kiment lukas cipőben Angliába, parkban aludt, aztán portás lett a British Petrolnál, majd pár év múlva már igazgatósági taggá küzdte fel magát.

Ezek a híres, külföldön megmászható létrák, a padról az igazgatói székig.

De persze ez kurvára nem így van, ezek a sztorik, vagy kiszínezett történetek, vagy 1000 emberből egynek, nagyon nagy szorgalma és mákja van. De főleg nem történik ilyen, egy olyas valakivel, aki kimegy rágót vakarni a székekről a mekibe, nyelvtudás nélkül. Belőle maximum pénztáros lehet és 10 óra meló után hazamehet a szobájába, amit bérel, egy 4 szobás lakásban, két pakisztáni és egy afrikai fószer mellett, akikkel egy fürdőt kell használnia és kerülgetnie kell őket a konyhában.

Az esetek 80 százalékában olyan munkát kapnak a bevándorlók, amit a befogadó ország lakói nem végeznek el, az alja melót, a szar melót és a többi.

Persze nem arról van szó, hogy nem találhat kint valaki olyan munkát, amivel úgy keres, hogy magasabb élet színvonalon tud élni, mint itthon, de általában az élet színvonalból inkább leadnak az emberek kint.


De egy biztos, csak olyasvalaki fogja feltenni azt a kérdést, hogy “minek jöttél haza”, aki még sosem hagyta el a hazáját két hétnél több időre. Nem ismeri azt a szót, hogy idegen és azt sem, hogy honvágy.

Persze teljesen megértem a fiatalokat, akik elvágyódnak itthonról, a kilátástalanságuk miatt, vagy a kalandvágy miatt, hiszen én is elvágyódtam, mondjuk annyi vakmerőség sosem volt bennem, hogy úgy álljak útnak, hogy nincs lefixálva a munka és a lakhatás. Még nyaralni sem megyek úgy, hogy majd megszállok valahol és stoppolni is utálok, pontosabban nem is csináltam soha, nem szeretem a bizonytalan dolgokat.

Vannak kiábrándult, útjukat vesztett emberek, akiknek különösen jót tesz, ha külföldre mennek és vannak, akik olyan munkalehetőséget kapnak, hogy bolondok lennének, ha kihagynák.

Elfáradhatnak itthon a fiatalok abban az érzésben, hogy tele vannak életerővel, akarással, szorgalommal, hegyeket hordanának arrébb és nekifutnak újra és újra és újra, de nincsenek hegyek, amiket arrébb lehetne hordani.

Elszivárog az életerejük, napról napra élnek, lemondanak a vágyaikról, az álmaikról, a terveikről és megkeseredett felnőttek lesznek, akik megelégszenek a kevéssel.

Egy szó, mint száz, a fiatalok elvándorlása érthető, de előbb vagy utóbb sok mindenki hazatér.

Persze majd igen kellemetlen lesz, amikor nyugdíjasok leszünk és az akkori öregeknek több mint a fele, külföldről kapja majd a nyugdíját.

Látok magam előtt egy jelenetet, 50 év múlva, ahogy sorban állunk, a Fővám téri csarnok egyik hentes pultjánál, előttem két öreglány, márkás ridiküllel, szép lakkcipőben, frissen beszárított hajjal, Nina Ricci felhőben állva, törik a magyart:

– Oh Jó napot! Well, szeretnék szűzpecsenyét vagy bélszínt.

– A bélszínünk nagyon szép- mondja a hentes- mennyit kér?

– 1 kilót. Mennyi is kilója?

– 8000.

– Oh my god!

– 1 kiló 20 maradhat?

– Akkor már legyen 2 kiló. Maximum ti is átjöttök kedvesem vacsorára, Pítörrel- közli a barátnőjével, aki 67 éves és a műszempillája serceg, amikor pislog, a Dior szemüvege mögött.

Én jövök a sorban. A ruházatom ódivatú a cipőm olyan, mintha receptre írták volna, a hajam lila, mert magamnak festem otthon és kicsit megcsúszott a szőkítő. Persze ki – be mozog a műprotkóm.

– Jó napot!

– A szokásos lesz néni?

– Igen – majd a hentes 3 csirkenyakat egy farháttal a zacskóba vág.
Ő már tudja, hogy a hónap melyik szakában mit kérek, most hónap vége van, de majd, ha megjön a nyugdíj hónap elején, veszek szokás szerint két csirkecombot is. Ez a heti adag, de ebből még majd jut a macskának is, mivel férjem nincs, mert már vagy 15 éve megmurdelt, halálra dolgozta magát, szar pénzért és persze ivott is.

Hangosan felröhögök a képzelt jeleneten és észreveszem, hogy a következő megállónál leszállok.”

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!