Hamis világ

Elfelejtettük azt a világot, amikor a kádban vizes lett a könyvünk a széle.

Azt, amikor lefekvés előtt az ágyban beszélgettünk és a másik duruzsolására aludtunk el.

Elfelejtettük azokat a szülinapi gyertyaelfújásokat, ahol nem készül kamerafelvétel.

Elfelejtettük a pontosságot, hiszen egy másodperc alatt tudjuk közölni a másikkal, hogy késünk.

Elfelejtettük a 20-asok keresgélését a zsebben, hogy felhívjuk a barátnőnket egy fontos hírrel, vagy az anyánkat, hogy megyünk haza és kell e valami.

Elfelejtettük azt a világot, ahol a wc-n ülve az illatosító használati utasítását olvassuk és a gyereknek a buszon mesét mesélünk.

Mindezek helyét átvette a technika, a telefon, a közösségi háló.

Egy virtuális gépezetben vagyunk a mókusok, akik egy kerékben szaladnak. Ugyanazt a hamis világot látjuk közben és ugyanúgy befolyásolnak minket ebben az „ál-világban” az impulzusok.

A közösségi hálók úgy fonták be az embereket, ahogyan a békalencse a víz tetejét.
Nem engedi be a fényt és a valóságot.

Hamis világot görgetünk, ahol mindenki boldog, mindenki utazik és kirándul.

Mindenki szerelmes, boldog és szerencsés.

Mindenki megtehet mindent, nincsenek sem anyagi, sem szellemi, sem morális határok.

Vajon tényleg ez lenne a valóság?

A világ legszerencsésebb embere mindenki?

Mindenki jól él? Mindenkinek jó a munkája? Mindenki boldog?

Vagy mindenki önigazolásra vágyik? Mindenki irigyeket akar? Mindenki példamutató akar lenni?

Senki nem vállalja ebben a hamis világban a kudarcot, a tökéletlenséget, a sikertelenséget?

Ha nem, miért nem? Az nem a kirakatba való? Vagy akkor elvesznek az irigyek, a követők?

Ebben a művilágban, ebben a kreált, ostoba cirkuszban sok szerep született:

– a hiszékeny, szociálisan érzékeny, kedveléssel és megosztással segítő „fotelterézanyák”

– a gyermekkori frusztrációit mocskos fenyegetésekbe vetítő „gyilkos állatvédők”

– a hozzá nem értő, tájékozatlan „ideálpolitikusok”

– „szuperanyuk”

– „mintafeleségek”

– „álomférjek”

– „őszintehazugok”

– „gasztropuccsvezérek”

– „hashtagbajnokok”

– „szobakommentátorok”

– és megszülettek a porond legnagyobb bohócai, a főattrakciói ennek a torz, ripacs előadásnak, a diktatúra vezetői, a „véleménynácik.”


Ők akkor is véleményt mondanak, amikor senki nem kérdezi, mindenhez értenek, zenéhez, politikához, divathoz, gasztronómiához, életvezetéshez, a lényeg, hogy van az ő véleményük és kész, más nem létezik.

Ők mindent megtehetnek. Ők mindent véleményezhetnek egy klaviatúra, vagy egy telefon mögül.

Ők állnak a porond közepén egy töviskoronával a fejükön.

Amikor vége az előadásnak, vastapssal díjazza a közönség.

Kell nekünk ez a békalencsés kerti tó. Kell ez a fény nélküli, hamis világ.

De egyszer majd ezzel is végezni fog az, ami annyi mindennel végzett már a múltban:

a megszokás, a monotonitás, az unalom és a felismerés.