Kígyózó sorok a boltokban, hömpölygő tömeg az adventi vásárokban, türelmetlen, idő szűkében lévő emberek mindenfelé.
Ezek mindenkinek bevillannak a karácsonyi tébolyról, no meg az izgalmas készülődés, meghitt beszélgetések, Michael Bublé búgó hangjával a háttérben.
Ha Anya vagy, csak tetőzik az őrület advent idején. Sulis Karácsony, Luca napi vásár, keddenként reggelente korcsolya, ajándékozás, teremdíszítés, mézeskalácssütés, év végi koncert, céges buli. Mindezeket jó lenne meghitt hangulatban átélni, ami nehézkes napi 5 óra alvás mellett.
Éjjelente fél 2-kor, amikor ágyba kerülök, átgondolom a holnapi teendőket.
Ott kezdem, hogy mit veszek fel, mert így 10 perccel tovább aludhatok.
Következő, hogy mit vesz fel a gyerek.
Utána, hogy mit visz enni az iskolába, hányra megyek érte, mit kell megcsinálnom a munkában, mit vacsorázunk, hova megyek gyümölcsöt venni, mert holnap után gyümölcsnapos.
Utána azon gondolkodom, hogy melyik adventi vásárt nem láttuk még, mert oda is el kéne menni, ajándékokat is kéne venni, csomagolni is kéne. Anyámhoz is ki kéne vinni és meghívták egy szülinapi buliba is.
Belém vág a felismerés, hogy hajat kell mosnom, mert a számban egy cukorkával aludtam el, még tegnapelőtt és beleragadt a hajamba. Most nincs erőm. Kipattanok az ágyból és felírom egy cetlire, hogy hajmosás, majd a tükörre ragasztom. Sosem gondoltam, hogy idáig jutok én, az egykoron mindig beszárított hajú, sminket viselő, csinos nő. Most 2 napja van a hajamba ragadva egy cukorka és 3 hete van beszáradva a szempillaspirálom, a pirosítómat meg 2 millió darabra törte a gyerek, ezért minden reggel, csak egy morzsalékot kenek szét az arcomon, amitől néha úgy nézek ki, mint a mekis bohóc.
Próbálom a nem létező szabadidőnket az első osztályos, hulla fáradt gyerekemmel az ünnepekre való hangolódással tölteni.
Ma mézeskalácsot sütünk.
Jóga légzés, nyugalom, türelem.
Együtt főzni nem olyan ám, mint a főzős műsorokban, bár én ott is látom a séfeken, hogy vicsorogva mosolyognak és visszafognak egy „ ne kavarjál már több tojást a földre könyörgöm” dorgálást, vagy egy „ itt a telefonom csak menjél el innen” ordítást.
De nem!
Ma akkor is szuperanyu leszek, együtt fogunk sütni, ő kavar, én nyújtok, ő szaggat, én rakom a tepsibe, ő díszít én meg közben büszkén nézem, hogy milyen ügyesen csinálja.
Megcsinálom az asztalt, ő hadonászik a sodrófával és térden vág vele. „Semmi baj” mondom, pedig csillagokat látok. Majd amint kikerül a mézeskalács tészta a gyúródeszkára, jön a kedvenc mondat, a mondat, amitől a seggemig karmol le az ideg, főzésnél, hajmosásánál, leckeírásnál, csomó kioldásnál, haj összefogásnál:
„ Hagyjál Anyu! Én tudom, hogy kell!”
De nem tudja.
Honnan is tudná, hogyan kell tésztát nyújtani, vagy bármit is csinálni, 7éves.
Nem baj.
A Karácsonyra gondolok és arra, hogy nem nyomhatom a kis arcába a mézeskalács tésztát, mert akkor erre emlékezne, felhánytorgatná évek múlva is, engem meg gyötörne a lelkiismeret. Hagyom inkább.
Szaggatja a tésztát, szól a karácsonyi zene, én közben elkészülök a cukormázas díszítőzsákkal.
Az első adag be is kerül a sütőbe.
Kimegyek a konyhába.
Egy armageddonra megyek vissza, egy atomrobbanásra, ami miatt evakuálni kell a nappaliban lévőket.
Nem is hiszem el, amit látok.
A gyerek táncolt a zenére, habzsákkal a kezében, felugrott és megcsúszott a parkettán.
Ahogy elesett, szétrobbant a habzsák.
Cukormáz folyik a csillárról, a függönyről, a díszről a falon, Jézusról a Betlehemben, mindenhol ott van a rohadt, ragadós cukormáz, amit még márciusban is fogok találni a lakásban a tűlevelekkel együtt.
A gyerek üvölt, bőg, vérzik a térde, én meg sírva nevetek és keresztülesek két agyvérzésen és egy idegösszeomláson. Amíg ellátom a sérültet, szénné ég az első adag a sütőben, ömlik be a füst a nappaliba és a Bublé cd is megakadt.
Kedves Anyukák! Nem igazán lesz minden olyan, ahogyan elképzeltük, de ne adjuk fel!
Boldog Karácsonyt és idegösszeomlás nélküli ünnepeket kívánok!
Kommentek