Mi emberek hajlamosak vagyunk hibát hibára halmozni, nem figyelni a jelekre, nem megtanulni a leckét.
De egy biztos, ha az élet meg akar tanítani nekünk valamit, azt addig hozza az utunkba újra és újra, amíg meg nem tanuljuk azt, amit kell.
Persze ki nem hoz rossz, vagy megfontolatlan döntést az élete során?
Senki sem tökéletes és nincsen olyan ember, aki mindig átgondolt és higgadt. Az már más kérdés, hogy milyen árat fizetünk mi, vagy a környezetünk, a rossz döntéseink, vagy éppen a meg nem hozott döntéseink miatt?
Amikor emberek bizonyos élethelyzetekbe kényszerítik magukat, hazudnak saját maguknak, akkor az igazság, a valódiság egyszer utat tör magának.
Átverni, elhitetni magunkkal azt, ami nem valódi, olyan, mint elfújni egy gyertyát a félhomályban.
Sötétben tapogatózás a falon, aztán egyszer csak valaki felkapcsolja a villanyt.
Elhihetjük valakiről azt, ami nem valós, mert el akarjuk hinni…olyan jó lenne boldognak lenni, olyan jó lenne érezni a szerelmet, a gondoskodást, az örömet és a boldogságot.
De mi van akkor, amikor ezt olyan emberre próbáljuk ráhúzni, akire nem való? Olyan valakire akarjuk ráerőltetni a cipőnket, akinek kisebb a lába? Egy idő után úgyis törni fogja, leveszi és ottmaradunk, egyedül karon öltve a hazugságunkkal…majd utána jöhet a bűntudat…az elvesztegetett idő miatt, a vakság miatt, a hiába kergetett ábrándok miatt és a bűntudat nehezebb, mint bármelyik súly, ami emberre rárakható.
Vagy haragudhatunk a másikra magunk helyett, pedig őt nem szerethettük volna másnak, mint amilyen…
Miért hazudik magának az ember? Miért hoz hamis döntéseket, elbaltázott alkukat miért köt?
Mert vágyja az érzést.
De a boldogság olyan, mint egy vízbe dobott kő.
Nézheted, ahogy egyre mélyebbre merül, ha tudod, hogy hol süllyedt el, ismered a helyét, pillanatát, újra és újra a felszínre hozhatod, megélheted.
De, ha csak egy pillanatnyi önámítás volt az egész és az is alámerült, egy idő után csak a zavaros vizet bámulod és elfelejted, hol is süllyedt el…
Önmagunk átverése az ember legfőbb, saját maga ellen elkövetett bűne.
A boldogság, a harmónia, a szeretet mástól nem várható, csak saját magunktól.
Először a bennünk lévő templomot kell megépíteni , gondozni, majd amikor önnön magunkban megleltük a szeretetet és a boldogságot, a harmóniát, az igazságot és a valóságot, majd a templom ajtaján is belép valaki.
Kommentek